Női kör

Mi, a gyülekezethez tartozó nők, fontosnak tartjuk, hogy Istent, aki minket valójában összetart, megtapasztalhassuk a hasonló helyzetben lévő társainkkal való közösségben.

Igyekszünk olyan alkalmakat biztosítani, amelyekben beszélgetésre, közös célzott tevékenységekre van lehetőség. Valamint szeretnénk, ha munkásságunk nyomán egymásra találnának azok, akik segíteni szeretnének nyújtani, és akiknek segítségre van szükségük.

Háromhavonta egy-egy vasárnap reggel 9 órától különböző korosztályokból vagyunk együtt. Ekkor bevezetés után együtt imádkozunk, megosztjuk egymással imakéréseinket, és az Istennel megélt tapasztalatainkat: örömeinket, bánatunkat.

Minden héten, szerdán délelőtt 10 órakor Bama-mama klubot tartunk a kezdő és kevésbé kezdő édesanyák és gyermekeik számára. Egyszerűen beszélgetünk, néha tanácsot kérünk, néha tanácsot adunk, többnyire gyermekeinkkel kapcsolatban.

Szeptembertől indul újra az aerobic, amit egy kedves kisgyermek jövetele most szüneteltet, de ősztől újult erővel kezdünk!

A gyülekezet családjaiba születő gyermekekre és szüleikre is igyekszünk odafigyelni. A kismamák segítséget kérhetnek az otthon előkészítésében a gyermek fogadására – takarításban, egyéb házimunkákban. A kórházból hazaérkező kismama dolgát (ha elfogadja) megkönnyítjük azzal, hogy két hétre biztosítunk a család számára ebédet. Majd idővel köszöntjük őket a gyülekezetben, és otthonukban.

Különböző jótékonysági kezdeményezésekkor szívesen állunk rendelkezésre a megvalósításban.

A segítő kéz gyakran elkél a gyülekezetben történő időnkénti közös étkezések, állófogadások esetén.

Elsődleges célunk Istentől kapott lehetőségeinkkel közösséget biztosítani, segíteni, szükségleteket betölteni. Ezeket igyekszünk megtalálni mi is, a női kör vezetői: Jóföldi Ferencné, Nemes Istvánné, Lakatos Ildikó, Hajasné Domonyi Ildikó, Víghné Balázs Gabriella, Boros Dávidné.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt!